Bevezető

Hali! Mia Anderson vagyok 16 éves és ez az Én történetem. Az egész a szüleim balesetével kezdődött.
"Akkoriban még hosszú barna hajam és kék szemem volt. Köröbelül 10 éves lehettem, mikor a tragédia történt Éppen zongora óra után toppant be édesanyám és apám, hogy hazavigyenek. Akaratos voltam akkoriban. Emiatt a hibám miatt haltak is meg... A kocsiban veszekedni kezdtünk a jegyeim miatt. Rossz tanuló voltam. Apukám nagyon ideges lett és nem figyelt az útra. Itt aztán hirtelen elment a kép és csak éreztem a történteket. Egy koccanás hangja, anyám utolsó sikolya, két koppanás, ablakreccsenés, a testem meghajlása,fájdalmak. Nehezen tudom még most is felfogni, hogy mi történt. Ezek után már homályosan igaz, de emlékszem. Egy alak kihúzott a kocsiból. Lefektetett a földre és végig nézett rajtam. Sötét vörös könnyek hullottak a szeméből és egyre csak azt mondogatta: "Úristen!Úristen!" Válaszolni szerettem volna, de még mozgatni sem tudtam a szám. Iszonyatos fájdalmat éreztem a testemben. Fehér fény hívogatott magához, de nem akartam Oda menni. Élni szerettem volna. Az alak egy telefonszámot kezdett tárcsázni.
- Hallo? Egy baleset történt a Walter street forgalmi részén. Egy túlélőt találtam. Egy gyerek. Kérem azonnal jöjjenek!... Értem... Köszönöm!... Viszlát...- letette.
- Nem lesz semmi gond! Hallod??? Ne félj! Csak ne menj a Fény felé!- mondogatta sírva. Azon gondolkodtam, h lehet egy embernek vörös a könnye? Ténjleg nem telt sok időbe és kijöttek. A mentőből két vörös ruhás alak rohant oda hozzám és egy anyagot fecskendezett belém. Innentől elsötétült a világ..."
Új szülőt kaptam azt a személyt akinek örökre hálás leszek: a Megmentőmet. A neve nem más mint Stella Simpson. Sok mindent köszönhetek neki. Otthont adott és anyámként tekinthettem rá. Kiállt mellettem ha kellett. Bár azt egyikük sem tudhatta, hogy mi fog történni a szüleim halálának évfordulóján. Stella a konyhában sírt. Odamentem hozzá, de rám morgott. Valahogy furcsa volt a hangja. Túlságosan is. Rám ordított, hogy maradjak ott és ne merjek közelebb menni hozzá. Nem akar bántani.
- Már akkor meg kellett volna tennem.- jött közelebb hozzám és megsimogatta a tarkóm.- de hiszen akkor még túl fiatal voltál. Nem is tudod mi is vagyok igazából. Egy szörny. Bocsáss meg azért amit tenni fogok! Kérlek!- suttogta és a nyakamba harapott. Az Átváltozásom szörnyű volt és fájdalmas. Ez pedig egyre elviselhetetlenebb lett. A hajam fekete lett a szememmel együtt. A körmeim hegyesek és élesek lettek. A testem megnyúlt. Megváltoztam. Vámpír lettem.

Mia Anderson