Vadászat az éjszakában

Vampire Diary- Vadászat az éjszakában


Mi, vámpírok sajnos nem tudunk elaludni, így nem érzünk fáradságot. Egyszerűen oldottam meg: olvasok. Egész gyűjteményeim vannak Sherlock Holmestól Shakespeare-ig... Az utóbbi egyben a kedvenc könyvem szerzője is, hiszen ő írta a Romeo és Júliát. Igazán romantikus sztori. Kár, hogy mi nem halhatunk meg. Legalábbis úgy, ahogy Ti emberek. Ma este is ezt olvastam. Amikor befejeztem, reggeli "csemege" utána néztem. A Sziklás- hegység lábánál lakunk, így nem volt kétséges a vadászat helyszíne. Stellával összekaptuk magunkat és elindultunk. Éjjel különösen szép a Hegy. Az ottani erdő gyönyörű kilátást biztosított. Nem kellett sokat gyalogolnunk és megláttunk egy medvét. Ezekkel az állatokkal sokat kell birkóznunk, mire leterítjük őket. A tó közeli bokrokban kutatott élelem ért. Egy picit vártam, majd meglepetés szerűen ráugrottam. Felmorgott és kapálózni kezdett, hogy leszedjen.
- Na ebből Macikám nem eszel... - morogtam és egy nyögés kíséretében beleharaptam. Egy idő után összerogyott alattam. Nem az össze vérét szívtam ki, hiszen nem akartam megölni. Szeretem az állatokat, legalábbis úgy, ahogy tudom. Megtöröltem a számat. Stella egy szarvas vérét itta. Én is választhattam volna egy kisebb állatot, de van egy hibám... Imádom a kihívásokat. Bekentem a medve sebét a nyálammal, hogy gyorsabban összeforrjon, majd elindultam Stella felé lihegve.
- Kész vagy?- kérdezte mosolyogva.
- Persze... Te is? - kérdeztem vissza, mire bólintott. Vissza rohantunk a házba. Bekapcsoltam a tévét, hátha van valami jó műsor. Ahogy nézegettem a csatornákat rábukkantam valami érdekesre. A szüleim képét mutatták.
" ... és most kérem emlékezzünk meg az 1983-as sajnálatos autóbalesetben meghalt híres Walles Andersonra és feleségére Amanda Andersonra...."
Egy könycsepp gördült le az arcomon, de letöröltem. Aztán követte mégegy s mégegy szépen sorban. Nekünk vámpíroknak nem szabad sírnunk, hiszen nincsenek könnyeink és így vért könnyezünk, amit nagyon nehéz pótolni.
" A sírás gyengeség, a gyengeség egy vámpír veresége. Ezt sose felejtsd el, Mia! "- mondogatja mindig nekem Stella. Milyen igaza is van... A szobámba mentem átöltözni, hiszen a medve szétszaggatta a ruhámat. Egy fekete gothic lolitát vettem föl, egy fekete térdig éri magassarkú csizmával. A hajamat egy vörös rózsás hajgumival felkötöttem és a nyakamba is szintén egy vörös rózsás nyakláncot vettem. Ránéztem az órára. 7:30.
" Milyen lassan telik is az idő... Régen peig olyan gyorsan elteltek a napok..."- gondoltam szomorúan mosolyogva. Régen... Mikor ember voltam... Az iskola eléggé messze volt. Olyan kb.. ezer kilométerre... Nekünk ez meg se kottyan, hiszen gyorsak vagyunk. Felkaptam a táskámat és lerohantam.
" Csak vérfarkasok ne jöjjenek az osztályba..."- gondoltam. Közöttünk és a farkasok között évszázadok óta dúl a harc. Hol ideiglenes békéket kötnek, hol pedig folyamatos harcban állnak. A legutóbbi békét 1989-ben kötöttük. A mi városunkban is élnek farkasok, de mi örök békét kötöttünk ki. Az ajtóból bekiáltottam Stellának, hogy elindultam. Folyamatosan költözünk másik városból egy másikba, mivel így nem tudnak annyira sokat rólunk. Barátaim nincsenek. Vámpír társakból viszont rengeteg van... Most is az új suliba indultam. Első nap. Mindig ez a legrosszabb. kiközösítenek, csúfolnak és beszólogatnak. Még csak nem tudják mire vagyok képes. Egy másodperc töredéke alatt megölhetem és maximum ha szerencséje van csak kitörik a nyaka... Egy kézfogás is ártalmas velünk. Ti egerek vagytok hozzánk képest. Az illatotok vonz minket. Főleg, ha olyan nagy a tömeg, mint egy gimnáziumban, ami ráadásul még általános iskola is... Most biztos azt kérdezitek, hogyan ismerhettek fel minket. A legtöbbünk ügyesen alkalmazkodik hozzátok, így hááát.... Sehogy... Amint kiléptem az ajtónkon futni kezdtem. Jó kis reggeli edzés igaz? Bár nem tudtam, hogy mire is fog fény derülni a gimnáziumban...

Mia Anderson