Felderítetlen ügyek

2. fejezet

Felderítetlen ügyek

Friss szellő csapta meg az orromat. Kellemes borzongás futott végig testemen. A hegyek is gyönyörű látványt mutattak. Néha-néha felbukkant egy-egy autós aki megbámult, de olyankor rávigyorogtam. Még futva is gyorsabb vagyok nála. Szánalmasak ezek a mai kütyük… Egy nagyobb áramszünet után –nagy valószínűséggel- tönkre menne minden és Mi? Mi csak röhögnénk rajtuk. Kicsit később beértem az iskolába. Első nap.  Na az mindig szörnyű. Nem ismersz senkit. Mondjuk igaz Mi nem is tudnánk barátkozni, mert a végén így is-úgyis megölnénk. Szomorú, de hát ez van… Inkább más vámpírokkal barátkozunk. Stellának legalább egy tucat ismerőse van… Persze nem Facebookon… :D  Még szép is lenne

fogattam gondolatban a szemeimet. A suliban mindenki megbámult.  Biztos a szerelésem miatt. Goth- nak néznek. Mélyen lélegeztem. Beszívtam a diákok édes és bódító illatát. Kellemes érzést nyújtott. Kár, hogy nem tudom meginni a vérüket. Felsóhajtottam. A Tanács, vagyis a Vámpír Bíróság, megszabta törvénybe, hogy az embereket nem ihatjuk. Pedig vértasakok…Hirtelen a távolból egy éjfekete szempár furakodott be. Tekintete hideg, merev, de egyben gyengéd és érzéki volt. Végig mértem tulajdonosát. Szökés barna haja lágyan omlott szemébe. Az arca észvesztően helyes volt. Mosolyából sikerült leszűrnöm, hogy szintén vámpír. A fejével biccentett, hogy kövessem. Több se kellett. Már suhantam oda. Egy terembe vezetett. Tekintete aggódóvá vált.

–        Te vagy ugye Mia? Az Anderson család utolsó leszármazottja?- kérdezte komoran.

–        I-i-i-igen… Miért?- motyogtam, ám erre előkapott egy igazolványt.

–        Peter Black vagyok a Tanács tagja. Engem bíztak meg azzal, hogy őrizzelek. Ugyanis senki kezébe nem kerülhet a Kehely. – mondta hidegen. Leblokkoltam.

–        Mi? Ki? Hol? A családomnál? Az a Kehely?- motyogtam.

–                    Nem is tudtál róla? Az Anderson családban évszázadok óta öröklődik, még ha ember tagjai is vannak… Még régen, az egyik ősödnek I. Morgerius, aki az akkori Vámpír Tanács elnöke volt, rábízta ezt az ereklyét, amiből – ha valamelyikünk iszik - minden hatalmat megszerez. Egyszer már ez megtörtént, de sokan belehaltak…- folytatni szerette volna, de ekkor sikításokat és csapkodásokat hallottunk.

–                    Ezek Ők!- suttogta kétségbe esetten és kinézett. – el kell tünnünk! Téged keresnek! Egyedül Te tudhatod, hogy hol található a Kehely!

–                    De… Kik ezek? Miért félsz tőlük? Egyáltalán Vámpírok? – motyogtam teljes kétségbeesésemben. Erre forgatni kezdte a szemét.

–                    Ne kérdezz!!!  Csak gyere!- mondta Peter és maga után húzott.

–                    De hová?- kérdeztem. Elmosolyodott.

–                    Az legyen az én titkom…- mondta és ezzel kirohantunk az iskola épületéből.

Nem érttettem semmit. Csak követtem Bíztam benne.

Mia Anderson