8.fejezet- Hinni a múltban és élni a jelenben...

Szánalmas látványt mutathattam. Éreztem, hogy mozdulnom kell, de mégsem tudtam. A földbe gyökerezett a lábam. Kevés emlékem volt Peterről és tudtam, hogy elfogom felejteni. Mégis zavart, hogy átvert. Kihasznált. Még mindig Eric karjai között ácsorogtam ki tudja már mióta, de mégsem érdekelt. Egy könycsepp, egy emlékfoszvány. A fiú lehajolt hozzám és olyat tett, amire végképp nem számítottam. Megölelt, de úgy mintha sohasem akarna elengedni. Így ácsorogtunk egy darabig, amikor elengedett, megfogta a kezem és elhúzott.
- Menjünk!-mosolygott.
- De hova?-kérdeztem.
- Az legyen az én titkom...-motyogta.
Kezét felém nyújtotta és elfogadtam. Megpróbáltam bízni benne. Nem gondoltam semmi másra. Ahogy felemelt éreztem, hogy ez egy új fejezet lesz az életemben. Amikor felálltam nem vette el a kezét, hanem végig az enyémhez szorítva, összekulcsolva tartotta. Elindultunk ketten a macskaköves utcák csöndjében. Felnéztem az égre. A hold sugarai megvilágították a háztetőket. Elmosolyodtam. Egy idő után a város előtt lévő erdőbe értünk. Zajlott az élet. Az erdő közepén azonban megállt.
- ide jöttünk?- kérdeztem, de nem válaszolt, csak állt némán lehajtott fejjel. Susogást hallottam magam mögül és azonnal ugrottam. Szerencsém volt. Épp egy kés suhant át alattam.
- Eric!!-kiáltottam neki, de nem válaszolt. Ugyanúgy állt. Megdermedt. Aztán felém fordult és arcán gúnyos mosoly csillant meg. Tudtam végem. Bekerítettek. Egy vörös könnycsepp simította meg az arcom. Négy vámpír ugrott elő a sötétségből. Mindnél kés volt vagy pisztoly. Parancsra vártak. Eric rám nézett.
- Te komolyan bevettél mindent?! - vigyorgott.- Most pedig szépen elmondod, hogy hol van a kehely...
- Mi lesz ha azt mondom, hogy nem?! - mondtam halkan, de tisztán halhatóan.
- A 4 vámpír felnyársal és a tűzbe dob... De te ezt ugye nem akarod...?!- mosolygott.
Elgondolkodtam.Végig kattogott a fejemben minden terv vagy lehetőség. Két verzió született meg a fejemben: harcolok vagy menekülök, mint eddig mindig. Döntöttem...