9.fejezet- A Játszma folytatódik...

Egy pillanatra lehunytam a szemem, hogy átgondoljam, de azonnal kinyitottam. Futottam, ahogy a lábam bírta. Eric éles kacaját így is hallottam. Átkoztam éles hallásomat, mert olyan volt, mintha közvetlenül mellettem állna. Felugrottam egy fára, ezzel időt nyerve és ott mentem tovább. Éreztem, ahogy a hűvös éjjeli szél lobogtatja barna tincseimet. Nem figyeltem, mégis hirtelen reccsenésre eszméltem fel. Zuhantam, de kecses fordulással talpra estem. Hátrafordultam elgondolkodva, vajon merre járhat Eric illetve csapata. Messze voltak, köröbelül 1000 m-re tőlem. Visszafordulva tovább futottam, ameddig egy folyó partjához nem értem. Egy keskeny híd vezetett át a túlsó partra, mivel a sodrása elég gyors és erős volt. Átmentem rajta, akármilyen rozogának is látszott. Éles körmömmel elszakítottam a tartócölöpökhöz tartozó tartóköteleket, hogy ne tudjanak átjönni. A kötél erős volt és ellenségem már látótávolságban volt. Mosolygott és gyorsabb tempóra váltott. A kötél elszakadt, Eric pedig a túlsó parton ragadt. Rám kacsintott.
- Szép húzás volt Édes, de fölösleges.- mosolygott és egy hosszú ugrással átért mellém. Átkoztam meggondolatlan tervemet. Magához rántott és lefogta a karom, de tűsarkú csizmámmal erősen a lábára léptem annyi erőt belevetve, hogy sikeresen átszúrtam a lábát. Rámosolyogtam.
- Hogy mondtad?- kérdeztem és kihúzva a csizmámat tovább futottam, ott hagyva a fiút, aki sebe gyógyulására várt.
" Chh... Milyen puhány!"-gondoltam magamban vigyorogva. Egyre sebesebben futottam egészen addig ameddig biztos távolságra nem kerültem. Búvóhely után kutattam szememmel, ami egy kicsi barlangon megállapodott. Sóhajtva bementem. A barlangok jó menedékhelyek vámpíroknak, akik kint ragadtak napkeltekor vagy csak simán üldözik őket. Kívülről kicsinek tűnt, de belülről pont olyan tágas volt, mint ami kellett. A belseje közepén egy tábortűz hely állt. Alaposan megvizsgáltam. Még friss volt, ami azt jelentette, hogy járt itt valaki. A vérszagból ítélve vámpír lehetett. Ösztönösen eltorzult az arcom. Még jobban körülnéztem. Egy fekhely volt kialakítva az egyik sarokban.
- Francba!-morogtam imádkozva azért, hogy ne jöjjön vissza. Egy táska volt elrejtve a fekhely mögött, benne egy kis füzettel. Fellapoztam, de megállt a kezem a neven. Belevésve gyönyörű betűkkel állt az elején az a név, ami annyi bajba sodort. Peter Black tulajdona. Egy vörös csepp esett a könyvre. Sírtam. Fellapoztam  egészen a halála utáni napokig. 

"2011.Július.22

Egyfolytában rágondolok, de nem tudhatja meg, hogy élek. A családomat megfogom bosszulni. Eric megfog halni. Vajon mit tesz Miával? Nem szabad erre gondolnom. Amint elég erős leszek, megkeresem és kiszabadítom. Addig csak imádkozni tudok. Egyre jobban kitudom használni az erőmet. Ha így haladok 2 hét múlva talán újra nekifuthatok... Nem szabad, hogy Eric kezébe kerüljön a serleg, vagy megtudjon Mia bármit is a jóslatról...."

 Az olvasást abbahagytam ugyanis hangot hallottam a barlang bejárata felől. Támadó állásba vetettem magam. Lassú léptek. Még 3 lépés és velem szemben fog megállni. Hirtelen azonban felálltam és megrökönyödve néztem új vendégünkre, aki amikor meglátott egyből szorosan magához vont. Csak csókolt, ahol tudott és én hagytam folyni könnyeimet. Nem halt meg szerelmem. Velem van. Nem vagyok egyedül.
- Peter!-suttogtam és a hajába túrtam.- Hol voltál eddig?